Mi is az én kihívásom most?

Saipanra utazhatunk február 14-én! Légvonalban 11265.8 km. 

A kihívást is sokféle szempontból nézhetjük (egyáltalán kihívás vagy probléma), mert egy hosszú utazás, két átszállással, alapból nem könnyű. Utazás mindig jó, mert élményt ad. Persze fel kell rá készülni, utánanézni néhány dolognak, szervezni, újratervezni. 
A kihívás maga az, hogy ez  nem egy előre eltervezett utazás. 

Egy kis személyes, élmény vagy életbeszámoló

Szeretek írni, és még jobban szeretem kiírni magamból, ami foglalkoztat. Az írás gyógyít, de most erre nem lesz szükség, mert ez izgatottság, kíváncsiság, ünneplés, élmény egyben. Még nem tudom, hogy milyen rendszeres lesz, milyen hosszú és mit akarok pontosan, de hihetetlen lehetőség pottyant az ölünkbe. Igazi kihívásokat is rejt, hiszen minden amúgy is változik, de egy ilyen, elképesztő változás sorozatot indít be, amit hol jobban, hol kevésbé érzékelünk. 

Így bepillantást nyerhetsz az életünkbe, egy igen izgalmas időszakban. Ez azért több, mint kihívás, mert egy időszak lezárása is, újragondolás, értékelés, büszkeség és sok minden más is előkerül.

Egy kis múlt, mert nélküle ez "csak" egy utazás lenne.

Mivel hosszú, hosszú évekre nyúlik vissza a kezdet, szükséges egy kis múltidézés. A nem, az igen, a változás, a kihívás, a lehetőség harca, egy ember és egy család életében, és a következmények sem érdektelenek.

2011-ben jött egy kérdés, hogy nincs kedve a gyerekek közül (nekem 1, páromnak 3) valamelyiknek kimenni Pekingbe, dolgozni. Az enyémnél volt ez esélyes, mert éppen érettségi előtt állt. Megkérdeztük és egy gyors nem volt a válasz. És egyszer csak azt vettük észre, hogy közénk dobja magát (büszke voltam rá, mert nem mondunk semmire nemet nevelési elvem azért győzedelmeskedett, legalább a kíváncsiság szintjén) és feltette élete legjobb kérdését. Persze akkor még nem tudtuk, hogy ezzel mindannyiunk élete megváltozik.

És megváltozott, mert Gery döntött és igent mondott a kalandnak. 1 évre kimegy dolgozni Pekingbe!
2012. májusában elballagtunk és készültünk a nagy utazásra. Azért a ballagás sem volt egyszerű a fiatalok engem kértek fel, hogy mondjak beszédet róluk. Eddig a pontig azt hittem szeretnek :). Ki szeret több száz szülő és gyerek előtt beszélni (plusz a szülők egy része nem is érti, amit mondasz, mert nem beszélnek magyarul)? Én nem. Persze ez egy nagy megtiszteltetés a fiatalok részéről (megérte jófejnek lenni, reggelit készíteni, és engedni, hogy jól érezzék magukat nálunk - nem is tudják, hogy micsoda önzőségből csináltam, hiszen így láttam, tudtam mindent).

2012. augusztus 7. a nagy utazás elkezdődik, nem csak km-ben.

Sok minden történt abban az 1 évben (ovisokat tanított angolul, egy multi cégnél dolgozott - telefon szoftvereken tesztelte a magyar nyelvet, volt magán tanulója és a párom is "dolgozott" segített a microsoft szoftver magyar nyelv tesztelésében neki (hatás az volt).

A találkozási lehetőség korlátozott volt, mindennap beszéltünk valamilyen formában, én egyszer látogattam meg még az elején 7500 km, nem volt egyszerű...), de ez nem az Ő története, csak a kiindulópont érdekes, mert emiatt történtek és történnek a mai napig is olyan események, amire nem számítottunk, amikor feltettük a kérdést.

Sok mindent tanultam, tanultunk magunkról, egymásról, izgalmas egy év volt, de nem lett vége. Eldöntötte, hogy kint fog egyetemre is járni. Azaz +4 évig Peking lesz az otthona.

Elengedés

Olyan sokszor mondják könnyen : engedd el. Ne idegeskedj, ne foglalkozz vele, csak mosolyogj... persze kívülről könnyű (tudom, tanácsadóként nekem is ez a dolgom, hogy érzelmi érintettség nélkül nézzem).

Akkor és azóta is sokszor kérdezik, hogy mertem elengedni. Ez is egyfajta elengedés, és nem a legegyszerűbb fajtája. A rövid válasz: könnyen. Nem azért mert nem szeretném az én kicsikémet, hanem egy indokom volt és van, azt szeretném, ha mindent kipróbálna és megtalálná azt, ami jó neki. Élete lehetősége? Ezt nem tudhatjuk. Ha ehhez pont 7500 km kell, akkor menjen. Bármikor hazajöhet (na jó nem, mert a repülőjegy retur, és ...), de ha arról lett volna szó, akkor bármikor. Mondjuk Barcelona közelebb lett volna a spanyol nyelv miatt.

A hosszabb válasz egyszerű: én neveltem, tudom miben jó, miben nem, amire lehet felkészítettem a 19 év alatt, a többit meg megoldjuk (főleg Ő). És tényleg megoldottunk mindent (főleg Ő), végig dolgozta a +4 évet, megtanult kínaiul és 2017 tavaszán lediplomázott. Megünnepeltük kint, ami jó kis élmény volt.

ott van :) valahol.
Annyian  vannak, mint a..., pedig ez csak a nemzetközi rész, 13 000 kínai és 3000 nemzetközi diák tanul az egyetemen. Ő volt az egyetlen magyar diák, aki bachelor képzésen vett részt (halkan megjegyzem Európából sem voltak sokan).

Összegezve nem volt könnyű, nem olyan volt, amit elképzeltünk, jobb, rosszabb, más, de mindenkinek sok-sok tanulsággal szolgált. És nem utolsó sorban igazi felelősségteljes felnőtt lett (nagyon gyorsan), nyitott, elfogadó, kíváncsi ... önellátó!

És, ha azt hiszed, hogy vége a storynak, akkor tévedsz, mert megint hozott egy-két sorsfordító döntést. 

Úgy döntött, hogy nem tanul tovább, mert egy olyan élethelyzetbe került, hogy a barátnőjével együtt kezdett el dolgozni. Ez azért megint jelentős változás, eddig a pontig tudtuk, hogy évente kétszer itthon lesz 2-4 hétre. Diploma után hazajött és visszament, és nem volt előre lefoglalt repülőjegye már, nem tudtuk, hogy mikor látjuk. 

Tehát a döntés, nem jön haza (dolgozni, élni...). Mint minden esetben, kettős érzésem van, lehet, hogy több is.
De jó neki, mért nem itthon, izgalmas kihívások, többet és új dolgokat tanulhat, lehetőség, aminek hosszú távú következménye az lesz, hogy egyre kevesebb az esély, hogy itthon fog dolgozni.
Persze sosem tudhatjuk, mert mindig, minden változik...

Nemzetközi kereskedelem egyelőre nem jelenik meg az életében, de folyamatosan keresik az új lehetőségeket és keresik már őt is, mert jó kapcsolat, ha kínai kérdés merül fel. Barátnője ingatlanos, elkerültek Saipanra egy üzleti lehetőség kapcsán. Az élet a legnagyobb forgatókönyv író, mert egy teljesen új út bontakozik ki. Most!

A jó hír, most már Budapest is képbe került, mert nagyon tetszik a barátnőjének (ugye, hogy semmit nem lehet előre tudni). Ez igazán jó hír, nekem :).

Itthon voltak Karácsonykor, hazamentek Pekingbe, Pekingbe megy haza, mert, ha oda megy akkor hazamegy, ha idejön hazajön. Furcsa, az még furcsább amikor kínaiul beszél, még mindig nem szoktam meg.

És január 12-én csörgött a telefon, hogy azonnal küldjük el az útleveleket. Készülődtek vissza Saipanra és minket is meghívtak, de nem akárhogy, megvették a repülőjegyet is! Hát erre nem számítottunk, hihetetlen, hogy ilyen lehetőséget kapunk.

Légvonalban 11265.8 km. Két átszállással, február 14-én, indulunk. 

...hamar jött a kijózanodás, át kell szervezni mindent :)