Avagy hogyan tréningezzük az alvást?
Bevallom, a mesehősök közül mindig irigyeltem Csipkerózsikát, mert ha valaki, ő jó alvó volt. Sajnos az élet rám kezdetektől Borsószem királykisasszony szerepét osztotta.
Persze erre most sokan felhördülnek: akinek nyugodt a lelkiismerete, az jól alszik. Azt gondolom azonban, hogy hatéves első osztályosként még túl sok minden nem nyomhatta a lelkem, hacsak nem az elmaradt házi feladat. A probléma márpedig jó ideje fennállt már akkor.
Kaptam az osztályfőnökömtől egy relaxációs cédét, amit jó gyerekként igyekeztem százszázalékosan követni. Sajnos a megfelelni vágyás ezt a próbálkozást is kudarcra ítélte, hiszen a „mozdulatlanul fekszünk és csak lélegzünk” résznél persze hogy viszketni kezdett az orrom. Vagy nyomott az ágy, és azért nem sikerült.
Szóval míg a szerencsésebbek egy-egy fárasztó nap után képesek állva is elaludni, nekem mindig kezem ügyében volt egy könyv vagy e-book, hogy ne unatkozzam nagyon a hajnali órákban.
Nem számított ugyanis, hogy problémák és megoldhatatlannak tűnő helyzetek miatt nem jött álom a szememre, vagy éppen a boldogság és az egyre újabb ötletek villanyoztak fel az éjszaka kellős közepén. Mint ahogyan az sem számított, hogy egy számítógép előtt töltött napon vagy a rendszeresen űzött aktív sport után következett a vergődés. Mindig voltak időszakok, amikor az egyébként nyolc órásra kiszabott alvásidőből jó, ha négyet sikerült álomban eltölteni.
Hosszú évek kitartó kísérletezése után, beletörődve a megváltoztathatatlanba egy tréningen találtam magam, ahol az alvás kérdése is terítékre került. És elkezdtünk foglalkozni vele. Marketingesként, tudatosítani, megfigyelni. Persze nem ott a tréningen, hiszen motivációért, tudatosságért mentünk.
Nem volt új a felismerés azonban, hogy az alvás és a lelkesedésünk, aktivitásunk, céltudatosságunk, erőnk igen szoros kapcsolatban állnak egymással. Aki csak egyszer-egyszer töltött álmatlanul éjszakákat mondjuk vizsgaidőszak idején, az pontosan tudja, hogy a teljesítménye jó esetben a vizsga végeztéig tartható fenn. Utána mint a felfújt lufi ami ereszt szépen mi is kiengedjük az irányítást a kezünkből. Nincs rá erő, energia.
Szóval a tréningen nekiindultunk megkeresni többek között az elveszett motivációt, tetterőt.
És az az egy nap és az utána jövő konzultáció elindított valamit. Elkezdtem tudatosan foglalkozni az alvással.
Odafigyelni azokra a dolgokra, amit hosszú insomniás pályafutásom alatt már kitapasztaltam. Az eddig esetlegesen alkalmazott dolgokat most rendszerben kezdtem el használni.
Odafigyeltem arra, hogy este hat után ne igyak kávét. Az intenzív sportot a reggeli órákra időzítettem a késő este helyett. Kiszellőztettem lefekvés előtt. Átvizsgáltam a fekvőhelyem és a párnámat memóriahabosra cseréltem. Esténként egy csésze citromfű teával bújtam ágyba. Könnyű vacsora után nem éhesen, de nem is úgy, hogy degeszre ettem magam. Ha nem is sikerült mindig, de törekedni kezdtem rá, hogy azonos időben keljek és feküdjek.
És számomra is hihetetlen módon megtörtént a csoda: jól aludtam. Végig, egész éjszaka.
Ami természetesen nem jelenti azt, hogy ez mindig így lesz az életem során, de reményt adott, hogy ha foglalkozom vele, ha keresem a megoldást és odafigyelek rá a mindennapokban, még egy ilyen látszólag tőlünk független hajlam is javítható.
Ez a siker, valamint a kipihentség adott egy nagy adag motivációt. Önbizalmat ahhoz, hogy más problémákra is lehet megoldást találni, és erre biztatok mindenkit.
Lehet, hogy egy év múlva ilyenkor más dolgok fognak működni az alvászavarom leküzdésére. Lehet, hogy neki kell állnom újra kitapasztalni, mi segít és mi nem. Most már legalább tudom, hogy megéri, hiába tűnik macerásnak a mindennapi kapkodó, rohanó életvitelünkkel.
De ha egyszer így működik, miért csinálnánk másképp?
És így lett a Borsószem királykisasszonyból jobb alvó...